Sziasztok! Ebben a bejegyzésben, egy gyümölcssaláta receptet, és egy limonádét mutatok nektek, ahogy én készítem.
Gyümölcssaláta
Hozzávalók:-gyümölcsök(én almával, és körtével csináltam)
-citromlé
Elkészítés: A gyümölcsöket megmossuk, majd felkockázzuk őket egy tálba. a ez is megvan öntsünk rá egy kis citromlevet-persze ízlés szerint-, majd jól keverjük össze. Ha ez is meg van, rakjuk a hűtűbe, majd, ha enni szeretnénk, akkor vegyük ki.
Limonádé
Hozzávalók:-citromlé
-cukor
-víz
-menta
-citromfű
Elkészítés: A vizet öntsd egy kancsóba, majd adj hozzá izlés szerint cukrot, és citromlét. Ezt azért nem tudom megmondani pontosan, hogy mennyi, mert én amúgy három kanállal szoktam, de ha több citromlé megy bele, akkor nyilván több cukor kell. Ezt egy kanállal jól összekavarjuk, majd a megmosott mentát, és citromfüvet belerakjuk, majd így is megkavarjuk. Ha kész, berakjuk a hűtőbe, egy éjszakára. Ezt inkább nyáron szoktam elkészíteni, de van olyan, hogy most is megcsinálom.
Remélem, hogy ti is kedvet kaptok hozzá, és elkészítitek, ezeket a finomságokat!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: DIY. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: DIY. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. szeptember 11., péntek
2015. augusztus 27., csütörtök
Pingvines köröm készítése 6 lépésből - DIY
Sziasztok!
Most, egy pingvines körmöt mutatok nektek. Remélem ti is kedvet kaptok hozzá, és elkészítitek.
Szükséges:-Fekete, fehér, és narancssárga körömlakk
-a körmünk
1. lépés: A fekete körömlakkal lefestjük a körmünket.
2. lépés: Majd alulra, a fehér körömlakkal megcsináljuk a hasát.
3. lépés: A fehér körömlakk fölé, két fehér pöttyöt teszünk. Ez lesz a szeme.
4. lépés: A kis fehér pöttyökbe, még kisseb fekete pontot teszünk.
5. lépés: Narancssárga körömlakkal megcsináljuk a csőrét, és a lábait.
6. lépés: Feketével, a pingvin hasára egy csokor nyakkendőt festünk.
És készen is volna! Látjátok, hogy mennyire egyszerű? Én is biztosan el fogom készíteni! Ha elkészítitek küldjetek képet a körmötökről!

2015. augusztus 26., szerda
DIY Órarend
Sziasztok!
Ez a bejegyzés, tőlem szintén egy DIY-os lesz. Most, egy órarendet fogunk elkészíteni.
Ami szükséges:-egy A4-es papír
-filctollak
-vonalzó
-ceruza
-olló
-újság-amiből a képeket, menő szövegeket vágunk ki-
-ragasztó
1. lépés:Az újságból vágjunk ki minél több képet, feliratot.
2. lépés:A papírra vonalzóval csinálj egy 7x15-ös téglalapot. Majd, ha ez meg van, a kissebik oldalnál 1 cm-ként jelöld be, a hosszabiknál pedig 3 centinél. Majd, a kis jelölgetésnél meghúzzuk a vonalakat mindkét oldalon.
3. lépés:A vonalakat fekete filctollal erősítsétek meg, majd bármilyen színnel írjátok a vonalak fölé a napokat.
4. lépés:A kivágott képeket ragasszátok fel a papírra.
5. lépés:A másik oldalon is csináljátok meg ugyan ezt!
6. lépés:Írjátok rá az egyik oldalra, hogy ,,A", a másikra pedig, hogy ,,B". Ha ez is megvan, akkor már csak annyi van hátra, hogy az óráinkat befirkantjuk a kis téglalapokba, és kész is!
Látjátok? Nem is bonyolult. Nekem csak a kivágás tartott egy kicsit tovább, de az sem olyan vészes.
Ha tetszett írj kommentet, hogy te milyen DIY-okat csinálnál szívesen, de nem tudod, hogy, hogy kell.
Puszi:

2015. augusztus 20., csütörtök
DIY ajándékba
Sziasztok!
Anyukádnak szülinapja, vagy névnapja van? Esetleg, csak egy békítő ajándékot szeretnél neki adni?
Akkor ha szeret főzni, ennek biztosan örülni fog.
Anyukádnak szülinapja, vagy névnapja van? Esetleg, csak egy békítő ajándékot szeretnél neki adni?
Akkor ha szeret főzni, ennek biztosan örülni fog.
2015. július 26., vasárnap
Nyári DIY
Meleg van kint? Nem tudod mit csinálj?
Akkor görgess lejjebb!
1.
Ugye milyen jó! Próbáld ki.
Hozzávalók:
-Egy sima szatyor/táska
-egy alma
-tempera
-ecset
És ha szeretnéd egy kicsit sajátossá akkor kedvenc színeidet vagy akár több színt ombre stílusban is.
2.
Unod már a sima kulcsokat?
Egy kis körömlakk és kész az unalmas kulcsból akár egy kiegészítő is.
3.
Unod a szobád esténként?
Itt egy megoldás!
Egy kis Unicorn glow festék és egy pár befőttes üveg és készen is van.
Nappal és éjszaka is hangulatos
4.
Te is szeretnél ilyet?
-Egy fehér póló
-színes ruhafesték.
És készen is van!
5.
Te is szeretnél ilyet!
1. Fogj egy fehér párnahuzatot.
2. Fogj ruhafestéket és egy ecsetet.
3.Önts ki a festéket és kezd el vele festeni.
4. Várd meg még megszárad.
5. Díszítsd vele a szobád!
6.
Nekem is kell ilyen!
Én fekete ragasztólapra kinyomtattam és felragasztottam.
Próbáljátok ki !
7.
Pulóver!
-egy pulcsi
-vízfesték
-szivacs
-tányér
-ecset
és készen is van!
8.
Milyen gyönyörű és milyen egyszerű is!
9.
Sok a felesleges ruhacsipesz?
Itt a megoldás!
Próbáld ki és legyél a barátaid közül az első akinek ilyen van!
10.
Neked is kell ilyen?
Itt a lehetőség. Unod a fekete fülhallgatód? Dobd föl!
Sok sikert ! Írd meg Chat-be hogy milyen DIY szeretnél!
Heni

Üdítők, fagylaltok NYÁRI DIY
Sziasztok! Olyan nagy forróság van hogy nem lehet kibírni! Próbáljátok ki ti is ezeket a trükköket a nyáron! Küldjétek el nekem hogy mit alkottatok!
Heni
1.
Vegyetek egy csomag gumicukrot és egy nektek megfelelő üdítőt.
Ha nincs fagyi készítő tálatok akkor ne csüggedjetek! Műanyag vagy papír pohárba tedd bele és ugyan olyan jó lesz.
2.
OREO!
Tudom hogy szereted ne is álltasd magad!
Próbáld ki!
-Hozzávalók: Oreo
-Tej
-pohár
-kanál vagy pálcika
3

Frissítő!
Ezt megcsinálhatod jégkockával is!
Hozzávalók:
-víz
-mentalevél
-citrom

4.
Dinnye! Mielőtt kidobnád ezt csináld meg!
Egyedivé teheted hogyha egy kis gyümölcsöt teszel bele.
megvárod még megszilárdul a zselatin. Szerintem tedd be a hűtőbe úgy finomabb lesz!
És tessék! Vághatod is!
5.
Hideg!
Nem csábító? És még egészséges is!
vágd föl a dinnyét akkorára amekkora a jégkocka tartód.
Várd meg még elkészül a jégkocka.
Tedd egy pohárba.
Öntsd föl vízzel vagy üdítővel.
6.
Nagyon egyszerű és mégis mutatós!
Ki kell próbálnod!
Tedd bele a gyümölcsöket e jégtartóba és önts föl vízzel.
Ha kész tedd bele egy pohárba és a hozzá illő üdítővel vagy vízzel öntsd föl.
7.
Könnyen, gyorsan, egyszerűen
Hozzávalók:
-üdítő
-pálcika
-műanyag pohár
8.
Mutatós és nagyon egyszerű!
Szedd le a vizes üvegről a papírt.
A boltban tudsz venni világítós pálcikát. (nálunk lehet)
Mielőtt beletennéd előtte tördeld meg.
9.
Hmm. Nektek is tetszene egy ilyen hűsítő ital?
Tudtátok hogy a gumicuki egészséges?
Na látjátok! Menjetek és próbáljátok ki!
10.
Menta és citrom. Igazi páros!
Egy kis jéggel!
Ennyi lett volna:) Ha megcsináltátok vagy kipróbáltatok más DIY ötletet akkor írjátok meg e-mailben és a legjobb ötlet az egy díjban részesül.
Köszönöm.

Bejelentés és DIY köröm
Sziasztok!
Valaki ismeretlen okból kifolyólag feltörte az előző fiókomat. Ezentúl itt tudtok elérni.
Köszönöm.
Heni.
Próbáljátok ki! Ha kipróbáltátok küldjétek el hogy hogy sikerült!
Amire szükséged van:
-fedőlakk (színtelen)
-Kék
-Zöld
-Sárga
-Piros körömlakk.
Egy körömdíszítő ceruza
Sok sikert!

Sok sikert!Heni
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)